Ki birtokolja a mezőgazdasági adatokat?

A mezőgazdaságban, ahogy szinte ma már minden iparágban, az adat az új olaj. Azzal a különbséggel, hogy az adat magától termelődik, és azzal a hasonlósággal, hogy önmagában ez csak egy alapanyag, így nyers formájában kicsi az értéke. Iparágunkat megelőzve itthon az elsők között próbáljuk megválaszolni a fő kérdést, hogy kié az adat, és kié az információ?

Ha csak felületesen vizsgálnánk a problémakört, evidensnek gondolnánk, hogy az adat minden esetben a gazdáé. Hisz mégis csak az ő területén az ő eszközeivel gyűlik össze. Azonban ez sokszor nem igaz, gondoljunk csak a bérmunkára, a bérelt vagy akár lízingelt eszközökre. Ezek esetében ugyanis jogilag más tulajdonában van az eszköz. A legbonyolultabb helyzet pedig akkor áll elő, ha a gazda is csak bérli a földet. Hisz akkor végképp elveszünk a tulajdonjogok rengetegében.

Mielőtt körüljárnánk a kérdést, szögezzük le, hogy a talajra, termésre és a növényekre, állatokra vonatkozó adatok nem minősülnek személyes adatnak, így az oly sok reflektorfényt kapó GDPR hatálya alá sem esnek. Talán ezért is van az, hogy nagyon kevesen foglalkoznak most ezzel a kérdéssel.

A felhőbe való adatfeltöltéstől sok gazda retteg. Igaz, ez az érzés tapasztalataink szerint inkább ösztönös, mintsem tudatos. Hisz a legtöbben a jogszabályokkal, vagy épp azok hiányával sincsenek tisztában, így inkább az új technológiáktól való kezdeti félelemről van szó. Ez azért is megalapozatlan, mert az adatok önmagukban semmit nem érnek. Az, ami értékes, az a belőlük nyerhető információ. Jogilag viszont egyik fogalom esetében sem beszélhetünk élesen és pontosak körülhatárolt területről. Sokan az államtól is félnek, hogy olyan információval fog róluk rendelkezni, amit ők nem szerettek volna átadni.

Itthon jó eséllyel a legtöbb, gazdaságokra vonatkozó adat a Nemzeti Agrár Kamaránál gyűlik össze, ezért első körben az ő állásfoglalásukat kértük az ügyben, de sajnos nem kaptunk választ (Frissítés: Közben megkaptuk a NAK állásfoglalását, mely szerint: "Nincs ezekre az esetekre vonatkozó konkrét jogi szabályozás. Ha bérelt eszközzel végzi, akkor a felek közötti szerződésben kell rendezni a kérdést."), így körülnéztünk nemzetközi fronton. Senkit nem fog meglepni, hogy az USA jár legelőrébb ebben a kérdésben, így hát most bemutatjuk, hogy mi a jogi helyzet a tengerentúlon.

Sajnos ki kell ábrándítanunk azokat, akik e sorokat olvasva fellélegeztek, és magukban máris arra gondoltak, hogy a kérdés meg van oldva. Sajnos ugyanis nincs (még Amerikában sem), és ennek a legfőbb oka, hogy a nyugati világ minden országában a mezőgazdasági adatok kérdése (vagy ahogy ők nevezik, az AG DATA) egy óriási jogi dilemmával néz szembe. Ugyanis nem illik sem a hagyományos tulajdonjogba, sem a szellemi tulajdonok közé.

A legkörmönfontabb jogászok és ügyvédek igyekeznek elérni, hogy az agrár adatokat üzleti titoknak lehessen tekinteni. Hisz az üzleti titok a gazdák szemszögéből olyan információ, amit csak ők tudnak. Viszont ez is csak addig igaz, amíg a gazdák saját eszközökkel és partner bevonása nélkül gondoskodnak az adatgyűjtésről. Mihelyst azonban egy partnercéggel vagy szolgáltatóval közösen végzik ezt el, máris közösen birtokolják az üzleti titkot. Ilyenkor azonban már nem csak az adatról, de az információról is elmondható ez.

Így tulajdonképpen eljutottunk oda, hogy a tulajdonjog kérdése jelenleg semmi máson nem múlik, csakis azon, hogy a gazda és a szolgáltató között milyen szerződés jön létre. A kevésbé etikus cégek ugyanis elrejtik az apróbetűs részbe, hogy mely harmadik felekkel osztják meg az adatokat. Az etikus cégek viszont kifejezetten titoktartást fogadnak, és harmadik féllel még véletlenül sem osztanak meg adatot.

Egy piacgazdaságban ilyenkor jó esetben maguktól jönnek létre a piacot szabályozó elemek, ahogy az meg is történt az American Farm Bureau Federation közreműködésével. Sikerült elfogadni a Privacy and Security Principles for Farm Data törvényt. Igaz, ez inkább iránymutatásként vonatkozik minden cégre. AG Data Transparency Evaluator azt ellenőrzi, hogy ennek megfelel-e egy adott cég. Itt lehet megnézni azon cégek listáját, akik a vizsgálaton átmentek, és rendelkeznek a minősítéssel.

Ugyanakkor néhány innovációban élenjáró cégnél már teljesen más üzleti modell is hódít, melyben a szolgáltató a gazdák adataiért fizet, majd később ezekre alapozva értékesít számukra kapcsolt szolgáltatásokat. Viszont ezek az üzleti modellek hosszútávon mindenképp csak akkor lesznek fenntarthatók, ha másokkal is megosztják az adatokat. Egyes (az előzőhöz képest fordított) esetekben a gazda a szolgáltatónál az adatok tárolásáért is fizethet, aminek, ha nem vigyázunk, az is lehet a vége, hogy a saját adataiért fizet. De tulajdonképpen pont ilyen a Google Drive is.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a mezőgazdasági adatok jogi témaköre még eléggé kiforratlan. Amíg nincs jogi iránymutatás, addig a szolgáltató és a gazda között kötött szerződés határolja körül az adatok tulajdonjogát, így ebbe minden etikus szolgáltatónak feltétlenül bele kell írnia, hogy az adatokat nem adja át harmadik félnek. Hisz a gazdák is akkor használnak szívesebben egy szolgáltatást, ha érzik adataik biztonságát az adott cégnél. Persze Európa követhetne más irányt is, hisz a GDPR pozitív hatásainál már látszik, hogy megérte a szigorítás. Akár kezelhetnénk az agrár adatokat az orvosi adatokhoz hasonlóan is, így a GDPR már lehetne irányadó ehhez. Azonban azt mindenképpen fontos megjegyeznünk, hogy nem érdemes a gazdáknak elzárkózniuk a technológi elől, hisz a szolgáltatók nélkül sohasem lesznek képesek kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, és hasznos információvá alakítani a nyers adatokat.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hibás e-mail cím
El kell fogadnod adatvédelmi szabályzatunkat

Lépj be a Gondos Gazdák Facebook csoportjába

Weboldalunk teljesértékű használatához elengedhetetlen, hogy engedélyezd a sütiket. Erről szóló tájékoztatónkat itt éred el.