Milyen tünetek utalhatnak a magas páratartalomra?

Korábban ejtettünk szót arról, hogy annak, aki növénytermesztéssel foglalkozik, érdemes rendszeresen monitorozni az időjárási körülményeket, valamint az ebből adódó egyéb tényezőket: csapadék, napfény, páratartalom. Ez azért fontos, mert a környezeti tényezőkből tudunk következtetni arra, hogy ideálisak-e a körülmények a növények megfelelő fejlődéséhez, vagy esetleg szükség lehet-e valamilyen beavatkozásra.

Ha ugyanis azt látjuk, hogy a körülmények miatt nem biztos, hogy a növényeink úgy tudnak fejlődni, ahogyan kell, fontos, hogy időben megtegyük a szükséges óvintézkedéseket a védelmük érdekében. Az időjáráson nem tudunk változtatni, de a negatív hatásokat megelőzhetjük, ha hamar lépünk.

Milyen gondot okozhat a magas páratartalom?

A magas páratartalom a növénytermesztéssel foglalkozók rémálma, ugyanis nagyon sok növénybetegség melegágya lehet. Ilyen például a gombásodás is. Mint ahogy azt sokan tudják, a nedves, párás környezet kiváló táptalaj a gombáknak, viszont az baj, ha a növényeken telepednek meg. A gombásodás következtében a gyümölcsfákon akár ágelhalást is lehet tapasztalni, ami értelemszerűen kárt okoz a hozamban is, hiszen ott nem fognak gyümölcsök teremni.

A gomba okozza a lisztharmatot is, aminek a növény teljes pusztulása is lehet a következménye, ha elhanyagolják, nem foglalkoznak vele. Mivel ez a betegség rendkívül gyorsan terjed, nagyon fontos a megfelelő védekezés, és lehetőleg minél hamarabb. Ebben a tekintetben is célszerű már a legelején lépni, vagyis eleve a gombásodást megelőzni, így a lisztharmatnak esélye sem lesz kialakulni.

Általában véve is a legtöbb kórokozónak kedvez a magas páratartalom, ezért nagyon lényeges, hogy ha tartósan párás a levegő, minél előbb alkalmazzuk a megfelelő védelmi szereket a növényeken. Így megelőzhetjük a komolyabb károkat, és sokat tehetünk azért, hogy a termés olyan mennyiségű legyen, amennyit eleinte reméltünk. Ahogy említettük, az időjáráson nem tudunk változtatni, de a következményeinek elejét vehetjük.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hibás e-mail cím
El kell fogadnod adatvédelmi szabályzatunkat

Lépj be a Gondos Gazdák Facebook csoportjába

Weboldalunk teljesértékű használatához elengedhetetlen, hogy engedélyezd a sütiket. Erről szóló tájékoztatónkat itt éred el.